hélium palack vásárlás címkéhez tartozó bejegyzések

Repülés héliumos lufikkal – ismét! Héliumos lufik újratöltve!

Az amerikai Lawrence Richard Walters után egy dél-afrikai férfi, Matt Silver-Vallance is úgy döntött, a magasba emelkedik héliumos lufik segítségével. Igaz, az amerikaitól eltérően Silver-Vallance-t nem csupán a kalandvágy hajtotta. A kalandvágy mellett – hiszen az mindenképp kell egy ilyen akcióhoz – a jótékonyság, no meg persze az a 160 db héliumos lufi vezérelte a magasba, amit hevederek és egy vázszerkezet segítségével szorosan a testéhez rögzített. A vázszerkezetre vízzel töltött palackokat erősített, valamint vitt magával egy légpuskát is, hogy szabályozni tudja a repülési magasságot. Elődjéhez hasonló módon tehát, de az amerikainál jóval kontrolláltabb körülmények között repülte át a fehér cápáktól sem mentes tengerszorost az egykori börtönsziget, a Robben-sziget és Fokváros között. A tizenkét kilométeres távot a szigetről indulva egy óra alatt tette meg, átlagosan 200 méterrel tengerszint fölött repülve. Végig rádiókapcsolatban volt segítőivel, akik a tengerszorosban mentőhajóval követték útvonalát, nehogy a cápák közé pottyanjon.
héliumos lufi kalandA nem mindennapi utazást alapos szervezés előzte meg, ezen a ponton is eltérve az amerikai kalandjától, és még így is adódott bonyodalom. A szigetről felemelkedve úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, a lufi taxi megindult a szárazföld – azaz Fokváros felé. Azonban a szigettől úgy 6-800 méterre eltávolodva a légáramlatok megviccelték hősünket, és kis híján meghiúsították tervét.
A szárazföld felől érkező meleg, és a tenger felől érkező hideg légáramlatok ütközésénél keletkező felhajtóerő 600 méter fölé kapta fel a lufi felhőt, majd abból kidobódva Matt egy idő után a szárazföldtől távolodni kezdett, pedig ennek épp az ellenkezője lett volna a cél. Hogy kikerüljön a számára rossz irányban haladó légáramlatból, magasságot kellett vesztenie. Jó pár léggömböt ki kellet lőnie, mire sikerült 300 méteres magasságig süllyedni. Ezen a magasságon a lufi felhő aztán már megtalálta a helyes irányt, és a terv sikere ismét reális esélyt kapott. Fokváros felé haladva Matt fokozatosan csökkentette a magasságot, és a lufik számát. Végül a lufi fogat kevesebb, mint a felével, 60-70 léggömbbel érkezett meg Fokváros partjaihoz. 

Segítői úgy vélték, hogy a tényleges partot érés túlságosan veszélyes lenne, ezért Matt a parti vizekhez érkezve leengedett egy kötelet, és azon ereszkedett le a mentőcsónakba.

héliumos lufi palackA dél-afrikai férfi e rendhagyó módon gyűjtött adományt a johannesburgi Nelson Mandela gyermekkórháznak,
hogy 200 ágyasra bővíthessék. A beteg gyermekeken való segítség már régóta a férfi szívügye, ezért korábban önkéntes mentősként is dolgozott.

Most a segítség egy másik, sajátosan új formáját találta ki. Arról nem szól a fáma, hogy végül sikerült-e a kellő mennyiségű pénzt összegyűjteni a kórháznak, a cél mindenesetre nemes volt, és a kalandos repülőút is sérülés nélkül ért véget.

Gratulálunk, Matt!

Ui. A lufikat szabadon engedték, a cápák pedig éhkoppon maradtak.

FONTOS!
A cikkben szereplő vállalkozó kedvű személy ellenőrzött körülmények között, a légügyi hatóságok által engedélyezett útvonalon, magasságban, és időben hajtotta végre a repülést. Senkinek ne jusson eszébe az említett biztonsági óvintézkedések nélkül hasonló kaland, mert az élet nem játék!
Még egy luficsokor elengedéséhez is engedély kell a légügyi hatóságoktól, mert ha az egy repülőgép hajtóművébe kerül, szinte biztos a katasztrófa! Ezekről a szabályokról az önfeledt játék hevében sem szabad megfeledkezni!

 

 

Hélium palack ár

Üzletünkben kedvező áron megvásárolhatja eldobható hélium palack party készletünket.
A 30 db lufi felfújásához elegendő készlet ára, mely tartalmazza a lufikat és a hozzávaló kötözőt 15990 Ft

héliumos palack ára tartalmazza az ingyenes házhozszállítást.
Rendelje  meg délután kettő óráig és másnap reggel már viszi is Magyar Posta Logisztikai szolgálatának futára.

Lufi dekorációs ötletekért kattintson ide.