héliumos lufi kategória bejegyzései

Repülés héliumos lufikkal – ismét! Héliumos lufik újratöltve!

Az amerikai Lawrence Richard Walters után egy dél-afrikai férfi, Matt Silver-Vallance is úgy döntött, a magasba emelkedik héliumos lufik segítségével. Igaz, az amerikaitól eltérően Silver-Vallance-t nem csupán a kalandvágy hajtotta. A kalandvágy mellett – hiszen az mindenképp kell egy ilyen akcióhoz – a jótékonyság, no meg persze az a 160 db héliumos lufi vezérelte a magasba, amit hevederek és egy vázszerkezet segítségével szorosan a testéhez rögzített. A vázszerkezetre vízzel töltött palackokat erősített, valamint vitt magával egy légpuskát is, hogy szabályozni tudja a repülési magasságot. Elődjéhez hasonló módon tehát, de az amerikainál jóval kontrolláltabb körülmények között repülte át a fehér cápáktól sem mentes tengerszorost az egykori börtönsziget, a Robben-sziget és Fokváros között. A tizenkét kilométeres távot a szigetről indulva egy óra alatt tette meg, átlagosan 200 méterrel tengerszint fölött repülve. Végig rádiókapcsolatban volt segítőivel, akik a tengerszorosban mentőhajóval követték útvonalát, nehogy a cápák közé pottyanjon.
héliumos lufi kalandA nem mindennapi utazást alapos szervezés előzte meg, ezen a ponton is eltérve az amerikai kalandjától, és még így is adódott bonyodalom. A szigetről felemelkedve úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, a lufi taxi megindult a szárazföld – azaz Fokváros felé. Azonban a szigettől úgy 6-800 méterre eltávolodva a légáramlatok megviccelték hősünket, és kis híján meghiúsították tervét.
A szárazföld felől érkező meleg, és a tenger felől érkező hideg légáramlatok ütközésénél keletkező felhajtóerő 600 méter fölé kapta fel a lufi felhőt, majd abból kidobódva Matt egy idő után a szárazföldtől távolodni kezdett, pedig ennek épp az ellenkezője lett volna a cél. Hogy kikerüljön a számára rossz irányban haladó légáramlatból, magasságot kellett vesztenie. Jó pár léggömböt ki kellet lőnie, mire sikerült 300 méteres magasságig süllyedni. Ezen a magasságon a lufi felhő aztán már megtalálta a helyes irányt, és a terv sikere ismét reális esélyt kapott. Fokváros felé haladva Matt fokozatosan csökkentette a magasságot, és a lufik számát. Végül a lufi fogat kevesebb, mint a felével, 60-70 léggömbbel érkezett meg Fokváros partjaihoz. 

Segítői úgy vélték, hogy a tényleges partot érés túlságosan veszélyes lenne, ezért Matt a parti vizekhez érkezve leengedett egy kötelet, és azon ereszkedett le a mentőcsónakba.

héliumos lufi palackA dél-afrikai férfi e rendhagyó módon gyűjtött adományt a johannesburgi Nelson Mandela gyermekkórháznak,
hogy 200 ágyasra bővíthessék. A beteg gyermekeken való segítség már régóta a férfi szívügye, ezért korábban önkéntes mentősként is dolgozott.

Most a segítség egy másik, sajátosan új formáját találta ki. Arról nem szól a fáma, hogy végül sikerült-e a kellő mennyiségű pénzt összegyűjteni a kórháznak, a cél mindenesetre nemes volt, és a kalandos repülőút is sérülés nélkül ért véget.

Gratulálunk, Matt!

Ui. A lufikat szabadon engedték, a cápák pedig éhkoppon maradtak.

FONTOS!
A cikkben szereplő vállalkozó kedvű személy ellenőrzött körülmények között, a légügyi hatóságok által engedélyezett útvonalon, magasságban, és időben hajtotta végre a repülést. Senkinek ne jusson eszébe az említett biztonsági óvintézkedések nélkül hasonló kaland, mert az élet nem játék!
Még egy luficsokor elengedéséhez is engedély kell a légügyi hatóságoktól, mert ha az egy repülőgép hajtóművébe kerül, szinte biztos a katasztrófa! Ezekről a szabályokról az önfeledt játék hevében sem szabad megfeledkezni!

 

 

Hélium belélegzése

Amikor héliumot lélegzünk be a hangunk vicces mókushangra kezd emlékeztetni.

Mit csinál a hélium a hangunkal?

hélium mókus

Az azért történik mivel a héliumban a hang háromszor gyorsabban terjed, emiatt a gége ugyanilyen arányban háromszor magasabb frekvencián rezonál.

Héliumos lufi dekorációs ötletek

Ötleteket keresel? A legjobb helyre jöttél. Van lufid? Akkor mindened megvan, hogy tökéletes ünneplést csapj!

Lufi fal

lufi falA lufival borított falat könnyű elkészíteni és rendkívül látványos. (Ide még okvetlenül hélium sem kell!) A felfújt lufik rögzítését átlátszó horgász damillal, vagy a fal színével megegyező cérnával is megoldhatjuk. A lufikat felfújhatjuk magunk vagy igénybe vehetünk pumpát, esetleg héliumpalackot. A falat megvilágíthatjuk hátulról rejtett fényekkel, a lufikból formázhatunk mintákat, szavakat, vagy logót.

 

Lufi banner

Ügyesebbek látványos színátmenetet is létrehozhatnak belőle.Ez a ballon fal egy változata, csak itt nem a teljes falat borítjuk be vele, hanem egy sávot gyártunk, ami lehet egyszínű, tarkabarka, de ügyesebbek látványos színátmenetet is létrehozhatnak belőle. (Szintén megoldható hélium nélkül is.)

 

Ballon mennyezet

Filmekből ismerős partikörnyezet.. lebegő lufik!Filmekből ismerős környezet: fekvő lufik a padlón – szétszórt lebegő lufik a légtérben… A főhős felnéz éééééés lebegő lufik a mennyezeten számolatlanul! Gyerekeknek a szivárvány egész spektruma mehet, felnőtteknek visszafogottabb színeket ajánlunk a rendezvény témájához illeszkedve. Természetesen itt már csak héliumos luftballon jöhet szóba.

Lebegő lufik a mennyezeten.

Héliumos lufimeglepetés doboz

Nyitás után héliummal töltött lufisereg emelkedik ki.Korosztálytól függetlenül nagy hatást tud kiváltani egy hatalmas ajándékdoboz, amiből nyitás után héliummal töltött lufisereg emelkedik ki. (És persze ott lapul az ajándék is.)

 

Csinálj világító lufit!

Csinálj világító lufit!
Tegyél egy apró világító eszközt (pld glow stick-et, másnevén partifénycsövet) a lufiba felfújás előtt – alkonyat után a te bulid lesz a leglátványosabb.

 

Fess a lufikra!

Fess a lufikraEgy kevés művészi vénával lufijaidat mesterművekké alakíthatod, amivel abszolút egyedivé teheted a bulit.

 

Hány héliumos lufi tud felemelni egy embert?

helium lufi pilotaValljuk be, mindnyájan elgondolkoztunk már egyszer: hány héliumos lufit kell magunkra erősíteni, hogy felrepülhessünk a levegőbe?

Lawrence Richard Walters, becenevén „Kempingszék Larry”, vagy „A kempingszékpilóta” félkegyelmű amerikai hősöm megpróbálta és túlélte, bár nem rajta múlt.

Larry unatkozó tehergépkocsi sofőr volt, aki 1982 július második napján elrepült otthonából egy közönséges kempingszékkel, amit 45 héliummal töltött meteorológiai léggömböt rögzített. Minden várakozását túlszárnyalva 15,000 láb (4,600 méter) magasba emelkedett és irányíthatatlanul sodródott, egyenesen a Los Angeles-i nemzetközi repülőtér légifolyosója felé. Kalandjai itt kezdtek igazán izgalmassá válni…

A nagy héliumos lufi ötlet:

hany helium lufi emel fel egy embertLarry mindig is repülésről álmodott, de rossz látása miatt nem nyert felvételt az Egyesült Államok Légierejébe.

Először 13-14 éves korában ötlött fel benne a ballonos repülés gondolata, mikor észrevette, miként lebegnek a héliumos lufik a plafonon egy boltban. Húsz évvel később aztán pompás ötlete támadt!

Elképzelése a következő volt: pár héliummal töltött meteorológiai ballont erősít a székéhez, elvágja „horgonyt”, majd lebeg kicsit a hátsó kert felett, sörözik és szendvicset eszik.

Ha megunja, légpuskával egyenként kilövi a ballonokat és szépen leereszkedik a földre.

Legalábbis ez volt a terv.

Az előkészületek és a „kilövés”

héliumos lufiLarry és barátnője Carol 45 darab meteorológiai ballont vásároltak és rengeteg héliumot a California Toy Time Balloons-tól. (Mindehhez egy hamisított igénylőlapot használtak fel, azt állítva, hogy egy reklámfilmhez kellenek az eszközök.)

Otthon Larry a széket dzsipje ütközőjéhez kötözte. A székhez rögzítette a ballonokat, megtöltötte őket a héliummal, majd magára öltött egy ejtőernyőt, légpuskát ragadott; CB rádiót, szendvicseket, hideg sört csomagolt és beleszíjazta magát a székbe. Elégedetten megadta a jelet haverjának, aki elvágta a széket a dzsiphez rögzítő kötelet.

Innét semmi nem úgy alakult, hogyan Larry korábban elképzelte.

A repülés

A kempingszék kilőtt az égboltba, és meg sem állt nagyjából 4600 méterig. Larry egy ballont sem mert kidurrantani, mert félt, hogy megbolygatná a szék egyensúlyát és kiesik belőle.

Így aztán fent maradt. Félt és fázott.

A szél fújt. A kempingszék lassan sodródni kezdett Long Beach felett, míg el nem érte a légteret, amit a közeli repülőtér gépei is használtak.

Egyre több figyelő tekintet szegeződött Larry srácra.TimexAd-redux

Hős pilótánk CB rádiója segítségével tartott kapcsolatot a földdel, pontosabban a REACT nevű rádiós segélyhívó csapattal, akiknek a lelkére kötötte: szóljanak a hátsó kertben tipródó haverjának, hogy vele minden oké.

45 perc után, amit a magasban töltött, végül kilőtt pár ballont, aztán egy óvatlan mozdulattal leejtette a légpuskát.

Így vagy úgy de Larry apránként ereszkedni kezdett, míg a ballonok kábelei bele nem akadtak egy elektromos vezetékbe, jó 20 perces áramkimaradást okozva. Innét már képes volt lemászni a földre.

Landolás után

Larry-t azonnal őrizetbe vette az alatt várakozó Long Beach Rendőrség, akik biztosították a közvéleményt, hogy mihelyst pontosan rájönnek, Larry melyik törvényt szegte meg, annak megfelelően fogják megbüntetni, és ha ne adjisten lenne pilótaengedélye, hát bevonják.

Végül 4000 $-ra bírságolták. Walters fellebbezett és az összeget 1500 $-ra csökkentették.
Larry a következőt nyilatkozta a sajtónak kalandja után:

„Ez olyasmi volt, amit meg kellett tennem. Húsz éven át ez volt az álmom, és ha nem teszem meg, azt hiszem, a bolondokházában végzem.”

A sokat látott széket bepakolta a garázsba, onnan a „San Diego Air & Space Museum” kiállítási anyagába került. A szendvicsek és a hideg sör sorsa ismeretlen.